Ókori Róma – az
alapítás előtti időkben
A Tiberis partján két kisbaba bőg. Egyedül vannak, pólyába
bugyolálva. Egyszer csak árnyék vetül rájuk. Egy fiatal fiú áll meg előttük. A
fiún furcsa maskara van. Barna hajában két furcsa szürke fül, arcát maszk
takarja. Szürke - fehér szaténruhát visel, farkaséra emlékeztető farokkal.
Nyakában egy medál lóg, melyen körbe 5 farkas helyezkedik el. Lehajol a
gyermekekhez, és gondolkodik, mit tegyen. - Hát én most mit csináljak veletek?
- kérdezi halkan. Hirtelen puffanást hall maga mellett, mire ijedten kapja fel
a fejét. - Először is el kéne innen vinni őket - szólal meg egy másik fiú
mellette. A hangja alapján még gyerek. Ő rajta koromfekete ruha van, és tollas
szárnyai. Igen, jól olvastátok. Szárnyai. Ő rajta is maszk volt, melyet tollak
díszítettek. Fekete haja volt, és sötétbarna szeme. A mellkasán egy kitűző
volt, ami mintha 5 legyező formába összetett tollakat ábrázolna. - Mégis ki
vagy te? - kérdezte a másik. - Ha minden igaz, a társad - válaszolt a kezét
nyújtva a szárnyas. - Holló. - Farkas - ráztak kezet. - És mégis hova vihetnénk
őket? - Biztonságba. Az ellenség bármikor feltűnhet, és akkor nem rájuk kell
majd vigyázni. - mondta gondolkodva. - A közelben van egy barlang. Mondjuk oda.
Aztán keresünk valami ennivalót nekik. Farkas sóhajtott, majd beleegyezően
bólintott. - Mutasd hol az a barlang. A csecsemőkkel a kezükben elmentek a
barlanghoz. A babákat megetették, majd leültek melléjük, és töprengtek, hogy
mihez kezdjenek velük. - Mégis mit csináljunk velük? - kérdezte Farkas. - Oda
kéne adni őket egy olyan házaspárnak akiknek nem adatott meg, hogy gyermekük
szülessen - hallatszott egy női hang a barlang bejáratából. A két fiú egyből a
fegyveréhez kapott, és ijedten néztek a bejárat felé. Ott két lány állt,
hasonló öltözékben, mint az övék. - Kik vagytok? - kérdezte Holló. -
Valószínűleg a társaitok - mondta az egyikük. Vörös haja volt, zöld szemekkel.
A szemei furcsán világítottak, pupillái ovális alakúak voltak, csak úgy, mint a
másik lánynak is. Zöld testre simuló ruhája volt, ami furcsán fénylett.
Bőrcsizmát viselt, karján pedig egy kígyó formájú karkötő tekeredett. - Én
Kígyó vagyok - billentette félre a fejét. - A társaink? - csodálkozott Farkas.
- De hát ti lányok vagytok! - Talán probléma? - tette csípőre a kezét a másik
lány. Neki is éjfekete haja volt, mint Hollónak. A szeme mélykék. Ő neki fekete
testre simuló ruhája volt, szintén fekete csizmával. Neki is szárnyai voltak,
de nem tollas. Látszólag bőrből volt, és a denevérekére emlékeztetett. - N...
nem - jött zavarba Farkas. - Katica is lány, de mégsem zavar senkit - tette
hozzá a szárnyas lány. - És benned kit tisztelhetünk? - nézett rá áthatóan
Holló. - A nevem Denevér - mondta a lány.
Napjainkban
Batty csak a
fejét rázta. - Legalább van valami ennivalód a számomra? A lány felnevetett, és
a táskájában kutakodva átadott valamit kis barátjának, aki vígan majszolni
kezdte.
Battynek ő volt az első gazdája, és imádta a lányt.
Próbálta helyes irányba terelgetni a lányt, de ez elég nehezen ment, mert nagy
bajkeverő volt, és nagyon makacs. Ennek ellenére ő mégis imádta, bár ezt nem
vallotta volna be neki. Bár másnak sem. - Sikeres földet érés - nevetett
Adrien, miközben kikecmeregtek a partra. - Még hogy sikeres - prüszkölt Max. Ha
nálad ilyen a sikeres, milyen a sikertelen? - kérdezte Lora gúnyosan. -
Pszt...Gyorsan be a szikla mögé - mutatott Időmester a tőlük nem messze sétáló
Ravennára. Ravenna hallotta a csobbanást, majd a sugdolózást, bár nem értette
mit mondanak. Felkapta a fejét, és körülnézett, de nem látott senkit. Lépett
egyet, és megbotlott hosszú ruhájában. Dühösen hajolt le, és tépte le a
szoknyarész alját. Ahogy ezt Max látta, alig tudta visszatartani a nevetését. -
Le merném fogadni, hogy ő Denevér - suttogta. Végszóra, elő is bukkant a lány
kwamija. - Hallottad ezt a hangot? - kérdezte a lánytól. - Igen - bólintott. De
sehol senki. - Biztos elbújtak - mondta Batty. - Meglehet - bólintott Ravenna.
- És akkor mégis mit csináljak? Kezdjek velük bújócskázni? - tette csípőre a
kezét Ravenna. Látva, hogy magukra vonták az idegen figyelmét, Időmester
kinyitotta a medálját, és a kék villanást követően valamennyien korhoz illő
ruhákban voltak. - Mi
ez a hacuka? - nyavalygott Max. - Hát 21. századi öltözékben elég feltűnőek
lennénk - válaszolt Véronique.Ravenna most tisztán hallotta a hangokat, és a szikla fele nézve arcán gyerekes vigyor terült szét. Odalopakodott - nem törődve Batty heves tiltakozásával -, és egy csatakiáltást követően rájuk ugrott. - Megvagytok! - kiáltott fel nevetve. - Mi a fene?! - morgott Véronique. - Kik vagytok? - nézett csillogó szemmel Ravenna a jövevényekre. Szülei bánatára nagyon gyerekes és élénk lány volt. Jobban érdekelték a harci páncélzatok, mint a ruhák, szívesebben lovagolt, mint táncolt, és inkább harcolt, mint énekelt. Azok a dolgok érdekelték, amik egy lányt vagy egy nőt egyáltalán nem kéne, hogy érdekeljenek. Mindenképpen meg akart tanulni írni és olvasni, és iskolába akart járni, pedig semmi szüksége nem lett volna rá, hiszen nemesi családból származott, és magántanárai voltak. Nem csoda, hogy minden rokonának fejfájást okozott. Kíváncsi tekintettel fürkészte az idegeneket, majd a férfiakra nézve hirtelen elkomorult az arca. - Ugye nem kérők? - kérdezte gyanakodva. - Kérők? - kérdezte zavartan Adrien. - Igen. A szüleim szerint a korom alapján már ideje lenne férjhez mennem, de én nem akarok! Korai az még! Édesapám mániákusan keres - szerinte - számomra megfelelő férfit, akihez hozzáadhat, de szerencsére még nem találta meg. - hadarta a lány. – Szóval, ha kérők vagytok, akkor akár el is mehettek, mert nem megyek hozzátok! Egyikőtökhöz sem. Meredten bámulták a hadaró Ravennát, köpni - nyelni nem tudtak. Végül Véronique találta meg a hangját először. - Ne aggódj, egyikőjük sem akar feleségül venni. - bökött a társaság férfi tagjaira. - Így igaz - tette hozzá Max. - Még én sem szándékozom jó sokáig megházasodni. - Csak átutazóban vagyunk erre - tette hozzá James is. - Akkor jó - fújta ki a levegőt megkönnyebbülten a lány. - Egyébként a nevem Ravenna. Ezután a Legendák is bemutatkoztak a furcsa lánynak. - Gyertek velem. Ha csak átutazóban vagytok, a szüleim biztosan szívesen vendégül látnak titeket egy kis időre. - Hát, rendben van - mondta Időmester. - Úgysem árt egy kis helyismeret. A lány elindult. Nem nézett hátra, hogy követik- e, csak magabiztosan ment előre. Időmester és a Legendák összenéztek, majd követték a furcsa lányt. Nem sokkal később el is jutottak Ravennáék házához, ahol a szülők meglepve fogadták az új jövevényeket. Ravenna apja, Caecilius ugyanis műkincseket gyűjtött, és csodálkozva pillantotta meg Időmester nyakában Chronos amulettjét. – Nocsak, Ravenna, kiket hoztál ide? - kérdezte az apja. - Csak nem kérők? - kapta a szája elé a kezét Felicia, Ravenna édesanyja. - Ha azok lennének, már rég a Tiberisbe fojtottam volna őket - morogta Ravenna. - Viselkedj, Ravenna! - szólt rá élesen az apja, mire a lány összerezzent. - És szabadna tudnom, hogy megint mit kerestél kint az engedélyem nélkül, ráadásul egyedül?! Ravenna lesütötte a szemét. - És mi történt a ruháddal?! - sopánkodott Felicia. Mikor az apja is meglátta a lány ruháját, dühösen rádörrent. - Takarodj a szobádba! Az én lányom nem nézhet ki így! - Ravenna lehajtott fejjel elsomfordált. Caecilius visszafordult a vendégekhez. - Bocsássanak meg ezért a kis incidensért. A lányom szörnyen modortalan. - Ugyan, semmiség, volt már dolgunk nehezebb esetekkel is - mondta Adrien. Caecilius az asztalhoz hívta a vendégeket, és Max legnagyobb örömére bőségesen volt étel, ital. Caecilius meglepően sokat beszélgetett Időmesterrel, persze nem bírta megállni, hogy fel ne tegye a kérdést: - Az ott a nyakában tényleg Chronos amulettje? - kérdezte Caecilius Időmester medáljára mutatva. - Kedves barátom, az igazi amulett sok-sok éve elveszett, ez csak egy másolat - válaszolt Időmester. Eközben Ravenna a szobájában dühöngött. Anyja parancsára felvett egy másik ruhát, ami elegánsabb volt. Azt mondta, hogy nézzen ki jól a vendégek előtt, és lehetőleg próbáljon meg jó benyomást kelteni. Dühösen rángatta magán a ruhát, remélve, hogy úgy kényelmesebb lesz. - Ugye megmondtam neked, hogy baj lesz, ha megint kiszöksz engedély nélkül? De te soha nem hallgatsz rám. - Igen Batty, megmondtad - morogta a lány. - Ne cibáld úgy azt a ruhát, még elszakad! Aztán meg nézhetsz! - Ahajj, utálom ezt a ruhát! - nyafogott. - Az összesre ezt mondtad - vigyorodott el Batty. - Igen, mindet utálom! Miért nem születtem fiúnak? Akkor apa sem lenne ennyire szigorú! - Ezt nem tudhatod. - De igen. Apa mindig is fiút akart. De legalább had hordhatnék nadrágot, mint a férfiak! - Vagy tógát - nevette el magát a kis szárnyas feketeség. - Fúj, nem, azt nem! Az ugyanolyan rossz lehet, mint a szoknya! - sipította. - Na de most inkább bújj el Batty, lemegyek, mielőtt még jobban kikapok - mondta, majd kis barátja elbújt fekete hajzuhataga alá. Ravenna lement, épp csak benézett. De mikor látta, hogy szülei a vendégekkel vannak elfoglalva, kiosont a hátsó ajtón, és elment, hogy találkozzon barátaival. Jenny megérezte, hogy Ravenna kilógott, ezért oldalba bökte a Caecilius-szal nagyban beszélgető Időmestert. - Figyelj csak, Ravenna kilógott - üzente neki Jenny telepatikus úton. - Köszönjük a vendéglátást, de már indulnunk kell - állt fel Időmester, a többiek követték. Caeciliusék értetlenül néztek a távozó vendégek után. Persze ők Ravenna nyomába eredtek. Ravenna elbújt valahova, és előhívta a kis kwamiját. - Ajj, te lány! Miért kevered folyton bajba magad? - kérdezze Batty mosolyogva. - Az élet unalmas lenne izgalmak nélkül - jelentette ki magabiztosan a lány. - De most változzunk át. Batty, szárnyakat ki! Batty bele repült a lány gyűrűjébe, és így Ravenna ruhája helyét átvette egy fekete bőrruha csizmával. Pupillái elkeskenyedtek, arca előtt maszk jelent meg, hajában pedig fekete denevérfülek. A hátán ott virítottak a jól ismert bőr szárnyak, övéhez erősítve pedig a fémrúd. A barlanghoz ment, ahol először találkozott társaival. Holló, Kígyó, és Farkas már ott voltak. Magabiztosan belépett, és köszöntötte társait. - Az ikrek hogy vannak? - kérdezte, miközben letérdelt melléjük. - Jól. Túl élénkek. - mondta Kígyó. - Azt látom - mosolyodott el Denevér a fakarddal vívó ikrekre nézve. Hirtelen bement a barlangba két katona, meglehetősen furcsa páncélzatban. - Adjátok át a gyermekeket! - parancsolta az egyik, aki meglepő módon nő volt. - Arra várhatnak! - kapott a fegyveréhez Holló. A nő csak simán elporlasztotta Holló fegyverét, társa pedig a másik háromra támadt. Denevér támadása pajzs nélkül egy karcolást sem ejtett a rátámadó katonán. - Ez meg mi? - döbbent meg Farkas. - Ha én azt tudnám... - motyogta Kígyó. Denevér összenézett Hollóval. Tudta, hogy Holló irányítani tudja a levegőt, így erre kérte a fiút. A fiú egy hirtelen széllökéssel próbálta kilökni a páncélosokat a barlangból, sikertelenül. A két katona pajzsát maga elé tartva védekezett, és a fehér páncélt viselő férfi, rövid kardját kirántva az ikreket védő Kígyóra és Denevérre támadt. Elképesztő gyorsasággal mozgott a páncélban, villámgyorsan több vágást ejtve ellenségein. - Ez képtelenség... - rogyott össze Denevér a fájdalomtól. - Vidd innen a srácokat - tátogta Kígyó felé. A vörös hajú lány megrázta a fejét. - Nem hagylak itt benneteket! - tátogta vissza. - Ezt elintézzük a fiúkkal. Csak vigyázz az ikrekre! Végül Kígyó engedelmeskedett, de a női katona útját állta, és rátámadt. Kígyó csak egy villanást látott, és rögtön öt vágást szerzett. - Miféle szerzet vagy te? - nyögte a fájdalomtól összerogyó Kígyó. A katona indult volna az ikrekkel kifelé, de Denevér legnagyobb megdöbbenésére a vendégek állták útját. - Mégis mit akartok, bolond halandók? - mutatott a papoknak és nemeseknek kinéző társaságra az ikreket fogva tartó harcosnő. - Menjetek innen! - kiált fel Denevér. Kétségbeesetten néz Hollóék felé, de látja, hogy ők is földre kerültek. - A híres Védelmezők. - mondta gúnyosan a fehér páncélos férfi. - Ilyen gyengék lennének? - mondta, majd meglátja az embereket. Szája gonosz vigyorra húzódik. - Adjátok vissza a két gyermeket, amíg szépen mondom! - mondta a Chronos amulettjét viselő pap. - Mit tudnátok ti tenni ellenünk? - kérdezte megvetően a két katona. - Ó, többet, mint hiszed - válaszolt a pap baljós mosollyal, majd villant az amulettje, és mindannyian talpig páncélban álltak. A medált viselő katona kéken világító kardot rántott, egyik társáé lángcsóva alakját öltötte, másikuk páncélja és fegyverzete kristályos csillogású volt, mintha jégből lenne. További kettő egy ezüstös aurájú páncélos harcossá olvadt össze, az utolsó pedig talpig vörös páncélt viselt. Időmesterék ruhája más volt, alkalmazkodott a korhoz, amelyben voltak. Denevér, ahogy rájuk nézett, úgy érezte, erőre kap. Felállt, fegyverét forgatva a két katona felé nézett, és támadó pozíciót vett fel. - Hm...Meglepő fordulat, de nem ijedünk meg egy kis fényparádétól - mondta a fehér páncélos katona, és gondolkodás nélkül támadott. Ekkor a csapat ketté vált: Ezüst Róka és Volpina a szorult helyzetben lévő hősök segítségére siettek, Időmester, Lánglovag és Jéghercegnő a fehér páncélzatú katonát állították meg. - Nem kell a színjáték, úgyis tudjuk, kik vagytok, Fehér Tigris - mondta két kardcsapás között Időmester az ellenségének.
Farkas és
Holló remegő kézzel emelték védekezésre fegyvereik maradványait, ám mielőtt az
ellenség lecsaphatott volna, Hollóékat egy vörös villanás vakította el. Farkas
döbbenten nézett fel. - Hát ez meg mi volt? - nézett a fölé magasodó vörös
páncélos harcosnőre, aki két kardját keresztbe téve könnyűszerrel hárította
Rémkatica kardjának csapását. - Hát semmit se bízhatok rátok? - jelent meg egy
talpig sötét páncélt viselő férfi a barlang bejáratánál. - Na..Már csak ő
hiányzott - nyögött fel Kígyó, mikor a sötét páncélos férfi közeledni kezdett
hozzá. - Esélyetek sincs! - nevetett gonoszan a sötét páncélos, miközben
kardjának markolatán villant az ékkő, és úgy tűnt, hogy egyszerre három is van
belőle. - Hát ez remek, még többen vannak, tápászkodott fel Denevér botjának
maradványára támaszkodva.
Ezüst Róka
és társai azonban átláttak a trükkön, és Időmester telepatikusan üzent
társainak: - Ezüst Róka és Lánglovag, ti intézzétek el a két bérencet, mi
hárman foglalkozunk Halálfejjel.
Fehér Tigris
és Rémkatica a hősökre támadtak, azonban Ezüst Róka és Lánglovag útjukat
állták. - Készülj, Lánglovag - mondta Ezüst Róka, majd kardjával egy-egy vágást
ejtett Fehér Tigrisen és Rémkaticán. Lánglovag Ezüst Róka vállára támaszkodott,
Ezüst Róka pedig megnyomta a kardja markolatán az ékkövet, és mind a négyen egy
gladiátor aréna-szerű helyen találták magukat.
Eközben Időmester és két társa ádáz küzdelembe kezdett
Halálfejjel. Volpina egy illúzióval biztonságba helyezte az ikreket, azonban a
három Halálfejből kettő a hősökre támadt. Denevér és társai reményvesztetten
várták a halált, azonban ekkor Jéghercegnő előttük termett és kardját a földbe
döfve törhetetlen kristálypajzsot emelt. - Tehát igaz a legenda - Chronos
harcosai tényleg léteznek - nézett fel Denevér. - A társaiddal és a másik két
gonosztevővel mi történt? - mutatott Farkas csodálkozva a mozdulatlanul álló
Ezüst Rókára és a másik háromra. Eközben a másik helyszínen Rémkatica döbbenten
nézett körül: - Mit tettetek, ti átkozottak? Hová hoztatok minket? -
mérgelődött, majd kardot rántva Ezüst Rókára és Lánglovagra támadt, a másik
kettő viszont kard nélkül puszta kézzel hárította a támadást. - Ez mi a fene? -
mérgelődött Fehér Tigris. Nézzetek le - kacsintott Lánglovag. Amint lenéztek,
látták, hogy Időmester és társai Halálfejjel harcolnak. Erre Fehér Tigris Ezüst
Rókára támadt, aki könnyen hárítva ellensége támadását puszta kézzel törte
ketté Fehér Tigris kardját. - Az asztrál síkon vagyunk, itt semmi hatalmatok
nincs - mosolygott baljósan Lánglovag, miközben a földre került Fehér Tigris
torkának szegezte kardját. - Akkor, ha ez nem egy valós dimenzió, itt meg sem
halhatunk - mosolygott Fehér Tigris. - Ó dehogynem - mondta Ezüst Róka, majd
kardjával egy vágást ejtett Rémkatica karján, Lánglovag pedig tűzbe borítva
szegezte kardját újra Fehér Tigrisnek. Halálfej, látva, hogy Rémkatica teste
megremegett, Denevér legnagyobb meglepetésére fegyverét eltéve feladta a
harcot. - Bölcs döntés - mosolygott Időmester. Halálfej csatlósai és Időmester
társai is visszatértek az asztrál síkról. Fehér Tigris értetlenül fordult
Halálfejhez: - Mért adtad fel a harcot, mester? Hiszen legyőzhettük volna őket.
- Bolondok! Ilyen harcra nem vagytok felkészülve. Ha ott meghaltok, meghaltok a
valóságban is - mondta dühösen Halálfej, majd megnyomta az ékkövet kardjának
markolatán és két csatlósával együtt eltűnt. A hősök körülnéztek, és köszönetet
mondtak a segítségért. Különösen Volpinának voltak hálásak, aki megmentette az
ikreket. Az ölelkezéseket, kézfogásokat beszélgetéseket a Védelmezők
talizmánjainak csipogása szakította meg. Gyorsan elköszöntek, és a négy hős négy
különböző irányba szaladt. Időmester és a legendák csak mosolyogva néztek
utánuk. Miután elbújtak és visszaváltoztak, Ravenna félve gondolt arra, hogy
mit fog otthon kapni a szüleitől. Aztán arra gondolt, hogy nem megy most rögtön
haza, hanem elmegy
sétálni. Aztán megint átváltozik, és majd megpróbál észrevétlenül belógni az
ablakon. Időmesterék követték, szerettek volna még elköszönni a furcsa lánytól.
Ravenna a térre szaladt, és ott meglátta barátnője vörös hajzuhatagát. Boldogan
szaladt oda hozzá, és megölelte. - Megara! - kiáltott fel mosolyogva. -
Szervusz, Ravenna - ölelte vissza mosolyogva a barátnője. Aztán eltolta
magától, és zöld szemével áthatóan nézte a kék szeműt. - Mit csinálsz te itt
kint egyedül? Nagyon ki fogsz kapni édesapádtól. Már azért is, mert megint
velem vagy. Sajnos Megara közrendű családból származott, és Ravenna édesapja
nem nézte jó szemmel, hogy a lánya vele barátkozik. - Ugyan már! - legyintett
Ravenna. Tudod jól, hogy nagyon fontos vagy nekem, és nem mondanék le rólad
csak úgy. Még apám parancsára sem. - Tudom - mosolyodott el Megara. - Ezért is
féltelek téged. Túl makacs vagy, és engedetlen. Ezért még nagyon megütheted a
bokádat. - Ne félts te engem! - ölelte át a vállát a fekete hajú a vöröskének.
Megara csuklóján megcsillant valami. Egy karkötő tekeredett karjára, és aki
alaposabban is megnézte, az látta, hogy az ékszer egy kígyót ábrázol. Egyszerű,
jelentéktelen kis tárgynak tűnik, de igazából a tárgy nagyon értékes. Csak úgy,
mint mondjuk Ravenna gyűrűje. Időmester is megpillantotta a vörös hajú lány
kezén az ékszert, és ez mosolygásra késztette. Ő pontosan tisztában volt a
tárgy értékével. - Min mosolyogsz úgy, James? - kérdezte kedvesen Jenny. - Nézd
csak meg a mi Ravennánk barátnőjének kezén lévő ékszert! Téged nem emlékeztet
valamire? - kérdezte. Mikor Jenny is meglátta, elmosolyodott. Pontosan tudta mi
az a karkötő. A legendák összenéztek, és bólintottak. Adrien és James medálja
villant egyet, aztán már csak a hűlt helyüket lehet látni.
Aki kíváncsi Denevér történetére, az alábbi linken találja a karakter saját történetét: http://azelveszetttalizmanok.blogspot.hu/2016/09/prologus_51.html
VálaszTörlés