Miután Időmester és társai legyőzték Halálfejet, az emberek
közt elvegyülve őrizték a békét. Évek teltek el így, ám egy napon, Időmester
medálján megjelent egy kínai shaolin templom képe. Egy afroamerikai, fehér
alapon fekete foltos páncélt viselő férfi, és egy tigrisruhás bérgyilkosnő
küzdöttek. A férfinél lévő ékkőszilánk lilás fénnyel izzott. - Elárultál minket! - kiáltotta a férfi,
miközben botjával a tigrisruhás nő kardcsapásait védte ki. - Minket? - kérdezte
gúnyosan a nő. - Egyikünk sem tartozott ide. A Mester fel fog támadni. - Lehet,
de nem ma - mondta a férfi, miközben botján kettőt csavart balra majd
körbeforgatta, és párduckarom-szerű acélpengéket lőtt belőle támadójára. A
pengék célba értek, a nő pedig holtan esett össze. Ekkor egy kék villanást követően Időmester
jelent meg a teremben. - Üdvözöllek, André - mondta Időmester. - Valaki
megpróbálta megszerezni a pillangóbross egyik szilánkját - mondta André, majd
mindketten a nő holttestéhez léptek. Időmester levette a nő maszkját és a
nyakán egy sötét pillangót ábrázoló tetoválást fedezett fel. - Ez rossz jel.
Halálfej követői mozgásba lendültek. Ideje összehívni a csapatot - mondta
Időmester, és megérintette a medálján a homokóra mintázatot. Lora és Max
artisták kiképzését vállalták egy cirkuszi társulatnál, és szerencséjükre épp
szünetet tartottak, mikor a medáljaik villogni kezdtek. – Ne már… Épp kezdtem
hozzászokni a nyugodt élethez – fintorgott Max. A többiek elkísérték Adrient és
Jennyt egy múzeumlátogatásra. Adrien medálja villant egyet, és a következő
üzenet jelent meg rajta: „Találkozunk a főhadiszálláson”. Jenny telepatikus
úton üzent Maxnek és Lorának, hogy találkozzanak a Louvre-nál. Amikor odaértek,
Adrienék már várták őket. – Jó újra látni titeket – mondta Adrien, majd
nyitotta is a medálját. A medál villant, és a következő pillanatban már a
főhadiszálláson voltak, ahol Időmester és André már várták őket. – Hópárduc?!
Mit keresel te itt? – kérdezte Lora és Max döbbenten. – Ismerjük egymást? –
kérdezte André csodálkozva Loráéktól. – Hát… Izé… Hogy is mondjam – dadogott
Lora zavartan. – Mindig veszélyes előre tudni a jövőt; Különösen a sajátunkat –
mentette ki Időmester Lorát a kínos helyzetből. – Mi történt, James? – tért a
tárgyra Adrien. – Nos, Andrénak adtuk Egyiptomban a pillangóbross egyik szilánkját,
később pedig egy kínai szerzetesrendhez csatlakozott, ám a kolostorban egy
bérgyilkos megölte a rend mesterét és André életére törve megpróbálta
megszerezni a nála lévő szilánkot. Bár André sikeresen legyőzte, kiderült, hogy
a bukott Halálfej egyik követője, és fel akarja támasztani. Biztos vannak még
többen is, és ha ez így van, veszélyben a többi szilánk is – mondta Időmester.
– Ettől tartottam – mondta Adrien. - És a legvalószínűbb, hogy a legközelebbi
támadás Tibetben várható, ha annak adtátok a szilánkot, akire gondolok –
kezdett bele eszmefuttatásába Max. – Nos, ha az öreg Cheng professzorra
gondolsz, igen, rá bíztuk a szilánkot. Közel se olyan védtelen, mint hiszed –
mondta Időmester.
Eközben egy tibeti
kolostorban
Az
éjszaka közepén két csuklyás alak sétál be a kolostorba a kapu előtt álmosan
álldogáló szerzetesek mellett. Nem is sejtették, kiket engedtek be. A
főbejáratnál álló két szerzetesnek gyanús a két alak ezért megállítják őket: -
Mit kerestek kint késő éjjel? – kérdi az egyik szerzetes. – Csak sétáltunk
kicsit – mondta az egyik, mire a szerzetesek holtan estek össze egy smaragdzöld
és ametiszt színű villanást követően. – Arról volt szó, hogy nem keltünk
feltűnést – suttogta a másik, majd tovább mentek. – Megállj! – lépett eléjük
egy szerzetes, támadásra emelve botját. – Úgy tűnik, az álcának lőttek – mondja
az egyik behatoló, majd leveti csuklyáját, és azzal a mozdulattal egy sorozat
smaragdzöld acélpengét lő az útját álló szerzetesre, aki botjával hárítja a támadást,
ám időközben a másik mögé kerül, és egy ametiszt színű energialándzsával
leszúrja a szerzetest. Ádáz harc kezdődik a két behatoló és a szerzetesek
között, ám a szerzetesek nem bírnak velük. A behatolók elindulnak az emeleti folyosó utolsó szobája felé. Ahogy közelednek, egyikük
furcsa szavakat hall. – Mi volt ez? Valaki van még itt a vénemberen kívül? –
kérdezi az egyik. – Nem hinném, biztos csak valami szánalmas trükk – hangzik a
válasz. Ám a következő pillanatban az öreg professzor szobájából egy démoni
külsejű harcos lép ki: formája ember- szerű, de testét bíborszínű
sárkánypikkelyek borítják, ujjai végén sárkánykarmok vannak, arca félig ember,
félig sárkány, és fekete köpenyt visel. – Ugyan már, ennyitől nem ijedek meg –
mondja az egyik, majd egy pengesorozattal üdvözli a furcsa lényt. – Ez… Lehetetlen! – szólt a támadó döbbenten,
mikor látta, hogy pengéi kavicsokként pattantak le a démoni harcos testéről.
Újabb támadásra nem maradt ideje, ugyanis a démoni teremtmény szájából tüzet
fújva tűzgátat emelt maga elé. Ezt látva a két támadó elmenekült.
Időmester
medálján vörös villogást követően megjelent a tibeti kolostor képe. – Igazad
volt, Max, megtámadták a tibeti kolostort – mondta Időmester. – Én mondtam,
hogy rossz ötlet volt az öregre bízni a szilánkot – mondta becsmérlő hangnemben
Max. – Csendet! Irány a kolostor –
nyitotta ki a medálját Időmester. André, te itt maradsz és őrzöd az itteni
szilánkot. – Rendben – válaszolt Hópárduc. Az átjáró egyenest a kolostor bejáratánál
dobta ki őket. – Atyavilág! Mi történt itt? – nézett körbe elborzadva
Véronique. – Bárki is járt itt, hatalmas
pusztítást végzett – mondta Max. Ahogy mentek befelé, Adrien furcsa dologra
lett figyelmes. – Hm… Ez érdekes. Olyan, mintha Vulturis pengéje lenne –
mutatott Adrien a bejáratnál lévő szerzetes holttestéből kiálló pengére. –
Vulturis? Azt hittem preparált keselyűt csináltál belőle Rómában – fordult
csodálkozva lánglovag Volpinához. – Ezek szerint él és virul – mondta Volpina.
És úgy tűnik társa is van. Ilyen nyomot Ametist fegyvere hagy. – Ez esetben
Chat Noir, Ladybug, Lánglovag és Jéghercegnő, ti keressétek meg Tyler
professzort, mi idelent maradunk, arra az esetre, ha hívatlan vendégeink
lennének – mondta Időmester. – Rendben – bólintott Lora, majd az emelet felé
vették az irányt. Ahogy közeledtek a professzor szobájához, Max észrevette az
égésnyomot. – Ez fura… Tudtommal se Vulturis, se Ametist nincs a pirokinézis
birtokában, más pedig aligha hagyhatott ilyen nyomokat – mondta Max. – Mi van,
ha csak valami kigyulladt? – kérdezte Ladybug. – Biztos nem. Nézd meg a
nyomokat: a padlótól a falon egész a mennyezetig tart. Itt valaki, vagy valami
tűzgátat emelt – érvelt Max. Nemsoká odaértek a professzor szobájához. Lora kopogott,
és legnagyobb megdöbbenésére Tyler professzor halál nyugodtan nyitott ajtót. –
Üdvözöllek benneteket. Rég láttuk egymást – mosolygott a professzor. Eközben
Időmesteréknek hívatlan vendégük akadt Vulturis személyében. – Á, már megint
te, Vulturis? – kérdezte Időmester, miközben elővette a fegyverét. – Ugyan,
ugyan, hát így üdvözölsz egy régi barátot? – nevetett gúnyosan Vulturis. – Ha a
Tyler professzornál lévő szilánkért jöttél, akkor előbb át kell jutnod rajtunk –
mondta Volpina fenyegetően. – Itt valami nem stimmel – üzent Ezüst Róka
Időmesternek telepatikusan. Mért nem támad? – Azért – mutatott Időmester a
professzor szobája előtt megnyíló lilás átjáróra. – Hát erre ment ki a játék… - mondta Volpina
dühösen. Ezüst Róka hiába próbálta telepatikusan figyelmeztetni társait, már
késő volt. Mind a négyen fegyvert rántottak az átjárón érkező Ametist láttán,
aki egyetlen csapással elintézte Ladybugot és Chat Noirt. – A francba… Mi volt
ez? – nyögött fel a kemény földet érést követően Chat Noir. – Ez Ametist,
vigyázzon, professzor! – kiáltotta Lánglovag, miközben Jéghercegnővel együtt
aktiválták a páncéljukat. Azonban Ametist őket is padlóra küldte egyetlen
kardcsapással. – Ez hogy lehet? –
nyögött fel fájdalmasan Lora. A fegyvereink hatástalanok ellene. – Úgy tűnik
erősebb lett legutóbbi találkozásunk óta – mondta Max fájdalomtól eltorzult
arccal. – Vesztettél, vénember! Ide a szilánkot, különben végzek veled is! –
nevetett fel ördögien Ametist. Eközben Vulturist harcképtelenné tették
Időmesterék. – A társaitok komoly bajban vannak – mosolygott baljósan Vulturis.
– Nem hinném, hogy szükségük lenne ránk – mondta Időmester. Eközben Tyler
professzor a fájdalomtól fetrengő Chat Noir és Ladybug felé közelítő Ametist elé állt. –
Meneküljön, professzor… - nyögte fájdalmasan Ladybug, és próbált felkelni,
azonban Tyler professzor határozottan felemelte a kezét, és maradásra intette
Ladybugot. – Megkönnyíted a dolgom vénember – mondta Ametist megvetően. Erre
azonban megszólalt a professzor: - Éledj, éledj, sárkányszív, Cheng Tyler most
téged hív! Miután e szavakat kimondta, az emberi forma lassan eltűnt, helyén
egy démoni teremtmény jelent meg egy felcsapó lángnyelvből. Formája ember-
szerű, de testét bíborszínű sárkánypikkelyek borítják, ujjai végén
sárkánykarmok vannak, arca félig ember, félig sárkány, és fekete köpenyt visel.
Ametist támadni készült, de a lény puszta kézzel hárította a támadást. – Ki vagy
te? – kérdzte Ladybug csodálkozva. – Ezt nem hiszem el… A Vörös Sárkány létezik
– mondta Lánglovag. A következő pillanatban Vörös Sárkány összetette két kezét,
és ahogy húzta szét, a kezei között felcsapó lángból egy rubinvörös
kristálykard lett. – Lehet, hogy egyszer
legyőztél, de másodjára nem fogsz, pokolfajzat! – kiáltott Amestist, és támadni
készült. Vörös Sárkány azonban egyetlen kardcsapással ártalmatlanná tette. –
Még visszajövök! – hangzott Ametist elhaló kiáltása, miközben lilás füstté
válva eltűnt. – Meghalt? – kérdezte Ladybug.
– Nem, még látni fogjuk – válaszolt Vörös Sárkány. – Ádáz harcnak immár vége,
Vörös Sárkány, lelj békére – mondta a lény, majd tűz lobbant, és a lángból
Tyler professzor lépett elő. A társaság a professzorral az élen lement a
többiekhez. – Mi volt ez az egész? – kérdezte a döbbenettől szinte szóhoz sem
jutó Chat Noir. – Idővel megtudsz mindent – mondta James. Üdv a csapatban,
Vörös Sárkány. Vulturis Ametisttel együtt eltűnt, de még őt is látjuk. Nem
gondoltam, hogy a történtek után újra látlak. – Sok minden változott azóta. A
lényeg, hogy új ellenség ütötte fel a fejét, és minél többen vagyunk, annál
jobb – mondta Cheng professzor. Időmester és Adrien villantották a medálokat,
és visszatértek a főhadiszállásra. – Te tudtál
erről az egészről? – nézett kérdően Ladybug Maxre. – Majd elmesélem –
mosolygott Max.
